ROMASTER Mentorakadémia

2013.11.18. Már régóta feladatunknak tartjuk azt, hogy energiánkkal, tapasztalatainkkal olyan pro bono ügyeket, programokat is támogassunk, ahol értékteremtő, alkotói munka folyik és ahol jó együtt dolgozni, közösen értéket teremteni.
A HBLF ROMASTER Program célja az oktatás és tehetséggondozás - a tehetséges, de szociálisan rászoruló roma középiskolásokat támogatja abban, hogy továbbtanuljanak, diplomát szerezzenek gazdasági, műszaki, jogi vagy egészségügyi irányban és versenyképes tudással, egyenlő esélyekkel lépjenek a munkaerőpiacra. A program három fontos pillérből építkezik: egyrészt a vállalatok által biztosított anyagi támogatás; a vállalatoktól érkező, egy-egy diák fejlődését támogató mentorok; és a vállalatoknál biztosított gyakorlati tapasztalatszerzés.
 
A ROMASTER Alapítvány értékrendjével azonosulva már a kezdetektől fogva a jó ügy mellé szegődtünk: anyagilag támogatunk, jelen vagyunk a diáktáborokban és a Mentorakadémia létrehozásában. Viktor emellett már 2009 óta mentori szerepben is részt vesz a programban, az idei nyári tábor keretében pedig esetfeldolgozást tartott a diákok számára.

Új, kihívó és örömteli feladatként jelenleg a Mentorakadémia keretein belül tartunk két félnapos képzést: Edina és Viktor gyakorlatorientáltan, esetfeldolgozásokkal támogatják a résztvevőket a mentor szerepük betöltésében, az aktuális mentori helyzeteik kihívásaiban. Az első alkalomra októberben került sor, most pedig örömmel készülnek a novemberi végi alkalomra.





                                                     
Új Magyarország Fejlesztési Terv