Fejér Péter

Fejér Péter

Szervezetfejlesztő, ügyvezető partner

Credo

Azért dolgozom tanácsadóként, mert hatással akarok lenni másokra és magamra. Minél inkább azzá szeretnék válni, aki vagyok. Ebben tudok másokat is támogatni. Legszívesebben ahhoz járulok hozzá, hogy ki-ki a saját életében nagyobb felelősséget tudjon vállalni. Minden nehéz helyzetben, konfliktusban ott rejlik a felismerés: én vagyok a felelős a saját életemért.

Szakmai érdeklődés és háttér:

Minden változási folyamatot támogatni akarok, amelynek az élén egy olyan vezető áll, aki valóban akar valamit, akinek fontos az igazság, és aki nem áll meg akkor sem, amikor kiderül, hogy a problémának ő is része. Legszívesebben felsővezetőkkel dolgozom, mert az ő személyes változásuk van legnagyobb hatással az általuk vezetett szervezetre.

Meghatározó szakmai forrásaim:

  1. Szupervízió - szupervizorként egyéni és csoportos coaching folyamatokat vezetek. 2000 óta több mint 200 vezetővel dolgoztam egyéni vagy csoportos folyamatban.
  2. Tapasztalati tanulás – outdoor trénerként gyakran teremtek kihívó helyzeteket csoportok számára. E közös élmények kimeríthetetlen forrásai a tanulásnak.
  3. Gestalt – itt és most.

Magamról

A munkámban attól tudom az igazságot keresni és képviselni, kockázatot vállalni, hogy van honnan elindulnom és van hová visszatérnem. A családomhoz.

Angyalföldi gyerek vagyok. Akkor szoktam ezt mondani, amikor káromkodok vagy nyersen, egyenesen fogalmazok. Szakkönyvek helyett szépirodalomból, filmekből és baráti beszélgetésekből inspirálódok. Futok, snowboardozok, jógázok.