Aranykalitkában kutatói blog

Aranykalitkából az életpályaközép válságba?

Hová jutott a rendszerváltozás után induló, szerencsés vezetői generáció? Szubjektív hangulatú kutatási beszámoló karriersorsokról, magánéleti dilemmákról, életpályaközép válságban elfáradó és megújuló vezetőkről a most induló blogban.

Miről szól ez a blog?

A blogban az „Aranykalitkában +10 év” kutatás legizgalmasabb eredményeit mutatom be heti rendszerességgel. A szándékom az, hogy egy olyan történetet meséljek el, amely 49 tehetséges vezető eddigi életútján alapul. Ők a rendszerváltás idején útnak indult „szerencsés” generáció nagyon fiatalon felső vezetői pozícióba jutott képviselői. Legtöbbjük a diploma kézhez vétele után az akkoriban hazánkban éppen megtelepülő multinacionális cégek egyikénél helyezkedett el, hogy aztán nyelvtudására, sikerorientáltságára és munkabírására támaszkodva hamarosan vezetői pozícióba kerüljön. A létramászás gyorsan haladt, sokan cégeket is váltogatva már 28-35 éves korukra felső vezetői posztot töltöttek be. Első számú vezetők voltak, vagy pedig a ő közvetlen beosztottjaként dolgoztak egy szakmai területet felügyelve. Az új elit egyik fontos részét képezték, jövedelmük, életszínvonaluk kiemelkedett a hazai viszonyuk közül, mintaképül szolgáltak az újonnan érkező – és elkésett – generáció számára.

10 éve az „Aranykalitkában” című könyvben számoltunk be arról, interjúalanyaink hogyan élik meg karriersikereiket a 30-as éveik közepén járva. Egy hamarosan következő blogbejegyzésben röviden összefoglalom majd azt is, milyen kép rajzolódott ki az akkori beszélgetésekből, a sikerről és annak áráról, a hatalom és a pénz vonzerejéről és a férfi és női történetek lényeges különbségeiről. Miként 10 éve, most is azt gondolom, hogy az összegyűjtött történetek túlmutatnak a felső vezetői mintán, felidézik a teljes X generáció útját, személyes közelségből készült látleletként szolgálva a hazai üzleti kultúráról.

Az idő múlásával természetesnek tűnt, hogy újra felkeressük a már 40-50 éves kor között – a tipikus életpályaközép válság időszakában - járó interjúalanyokat, meghallgatni élettörténetük egy újabb fejezetét. Nem győzöm hálámat kifejezni számukra, hogy újra megnyitották magukat kíváncsi kérdéseink előtt, lehetővé tették, hogy belelássunk, hogy milyen vágyak és félelmek rejtőznek az elegáns öltönyök és kosztümök mögött.

Az interjúk elindításakor számtalan kérdés járt a fejünkben: Hol tart most karrierpályáján és személyes fejlődésében a rendszerváltás eredményeként rakétasebességű karrierstartot vett csapat? Miként hatott addig töretlen karrierívükre a gazdasági válság? Hová lehet tovább jutni a gyors siker után, milyen lehetőségeket és veszélyeket hordoz magával a nemzetközi mobilitás? Milyen exit stratégiákat építenek, milyen sikerrel lehetséges például saját vállalkozásba átváltani a menedzserként szerzett tapasztalatokat és kapcsolatokat? Mi az ára a karriersikernek, mennyire lehetséges harmonikus családi életet, kiegyensúlyozott munka magánélet megvalósítani? Mire marad idő a munkaidőn túl, honnan nyernek még energiát, megjelenik-e életükben a spiritualitás? Milyen értékek, célok mozgatják őket, mit akarnak még megtanulni? Megjelenik-e valamilyen formában történeteikben az életpályaközép válságnak nevezett fordulópont?

Már a kezdetektől központi kérdésnek látszott a megújulás kérdése, és a beszélgetések után is egyértelmű, hogy nem lehetséges „egy levegővel végig futni” ezt a karriertávot, ezt a munkatempót és terhelést…

Hogyan írom a blogot?

Előzetes kedvcsinálónak még talán annyit, hogy szerintem a blogban kifejtésre kerülő eredmények túlmutatnak az X generációs tükörképen is. Mindenki számára behívó és elgondolkodtató lehet, akit a karrierépítés, munka és magánélet egyensúlya, az energiavesztés és megújulás, egyáltalán az önismeret kérdései izgatnak. Az eredményeket a legkülönbözőbb hallgatóságnak prezentálva tapasztaltam, hogy a hallgatóságból többen jelzik: azt érzik, mintha róluk, az ő életükről mesélnék.

Végül még a kívülállás reménytelenségéről. Eleve nem értek egyet az objektív kutatói pozíció mítoszával, ám e téma esetén különös mértékben számot kell vetnem a szubjektivitásommal. Magam is a generációhoz tartozom, dolgozom az üzleti életben, és megélem a karriertörténeti, munka/magánéleti és önismereti problémákat ugyanúgy, mint interjúalanyaim. Szinte mindegyik interjú során volt olyan pillanat, amikor összerándult a gyomrom, hogy ez számomra is ismerős probléma, vagy dőltem előre lelkesen, hogy igen, nekem is ez a fontos egy-egy helyzetben. Nagyon hasonló élmény volt, mint 10 éve: A más, hasonló korú emberek életével való találkozás kibogozhatatlan szálakon keresztül fonódott össze a magam életével, szövegeimmel. Gimnazista koromban alakult ki bennem az elhatározás, hogy majd egyszer írok egy olyan regényt, amelyben a véletlenszerűen egymás mellett élő, és egymással így-úgy találkozó emberek megannyi meghatározhatatlan, ám mégis meghatározó módon formálják egymás sorsát. Szomorúan tapasztaltam persze egy idő múlva, hogy ezt az ötletet nagyon sokan megvalósították már könyvben és filmen is. Ez a kutatás – ha nem is regényes formában – mégis megadta nekem ennek a kibogozhatatlan egybefonódottság megélésének, észrevételének és megírásának az örömét is. Mondataikkal, vágyaikkal és problémáikkal interjúalanyaink hatottak rám; megjelenésünkkel, kérdéseinkkel majd visszajelzéseinkkel mi is hatottunk rájuk.

Ennek megfelelően távol áll tőlem, hogy száraz tudományos elemzést végezzek. A célom az, hogy alapos módszertani elemzéssel a hátam mögött ám személyes hangvétellel megragadjam azokat a mintákat és csomópontokat melyek leginkább izgalmasak, elgondolkodtatók az üzleti életben dolgozó, vagy ott karriert tervezők számára. Ennek megfelelően a blog stílusa nem a tudományos publikációk formai követelményeihez igazodik. Táblázatokkal, adatokkal alátámasztom mondanivalómat, de nem lesznek hivatkozások, részletekbe menő elemzések. Egy történetet igyekszem életre kelteni, melyben mindannyian szerepet találhatunk.

Köszönöm!

A blogban időnként megjelenő többes számú fogalmazás abból ered, hogy a kutatás egyes részeit csapatmunkában végeztük, így ezt a formulát a közös munka időszakára vonatkozóan használom. Az interjúkat Radácsi Lászlóval (BGF), Balogh Orsolyával, Gábor Erikával és Láng Alinával (mind BCE Ph.D hallgatók) közösen végeztük. Az elemző munka tematikus kódolási fázisában Alina, Erika és Orsi vett részt. Köszönet az elvégzett hatalmas munkáért, elkötelezettségért! A blogban leírt gondolatok és elemzések során nagyban támaszkodom a közösen elvégzett alapelemzésre, a leírtak azonban már a saját gondolataim, így a blog alapvetően első szám első személyben íródik.

A legnagyobb köszönet természetesen a kutatási alanyokat illeti meg, akiktől időt és nagy bizalmat kaptunk. Remélem, újabb 10 év múlva is nyitottak lesznek, ha újra kopogtatunk!

A kutatás nem valósulhatott volna meg két szponzorunk, az E.on Hungária és a A jövő munkahelyért alapítvány anyagi támogatása nélkül. Köszönjük a szükséges háttér biztosítását az interjúátiratok elkészítéséhez és a szakirodalmi háttér biztosításához!

Köszönet jár az Ascon tanácsadó cég csapatának, mind a módszertani támogatásukért (boldogság kérdőív biztosítása), mind pedig a kutatás első eredményeire adott visszajelzéseikért, lelkesedésükért. Külön köszönet Máté Barbarának a grafikus jegyzetelésért, ami sokat segített a komplexitásban könnyen összegabalyodó gondolataim fókuszálásában.

A kutatás során felhasznált legnagyobb erőforrás az idő. (Egy-egy kutatási fázis 3 évig tartott, 10 éve és most is.) Hálás vagyok az OD Partner csapatának, akik biztosították számomra ezt az erőforrást, elviselték gyakori hiányomat és pótoltak, ahol szükséges volt. Külön hála egykori kollégámnak, Balogh Anikónak, aki folyamatosan kereste a lehetőségét, miként támogathatna mindenféle technikai és adminisztratív gubancomban.

Ha már idő, akkor természetesen a család viselte a legnagyobb terhet. Zsófi és a gyerekek, Lili, Míra és Ármin köszönöm, hogy támogatjátok, hogy az legyek, aki vagyok!